Pécsváradi Várbaráti Kör
1981-ben alakult. Taglétszám: 300 fő.Célja: megismertetni a város mai lakóival történelmünket, történeti emlékeinket, hagyományainkat és szokásainkat, az itt élt alkotók, híres emberek, müvészek munkásságát. Így állítottak már emléktáblát Kodolányi János írónak, dr.Entz Bélának, a magyar kórbonctan megalapozójának, Hegedüs Imre 1848-as országgyűlési képviselőnek, Széchenyi Istvánnak. A kör szorgalmazta, illetve segítette helyi kiadványok megjelenését. Kiállítások során mutatták be lakóhelyünk és az itt élő népcsoportok múltját. Kirándulásokat szerveznek, jelentős szerepük van műemlékeink, elsősorban a Szent István által alapított monostor, a vár ügyének gondozásában.
Elnök: Gállos Orsolya, titkár: Dretzky Katalin
Cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 31.
Tel./Fax: 72/ 465-123
Freundeskreis von Pécsvárad /Pécsváradi Németek Baráti Köre/
1990-ben alakult, és 1991-ben szerveződött egyesületté. A klub a helyi németség összefogására, érdekeinek képviseletére illetve a német nyelv élő alkalmazása a Pécsvárad környéki sváb szokások és hagyományok felkutatása és felelevenítése céljából jött létre. 40 állandó taguk van, de nagyrendezvényeiken az érdeklődők részvétele ennek sokszorosa. Minden érdeklődőt szívesen látnak soraikba.
Vezető: Baumann Mihály
Cím: 7720 Pécsvárad, Erzsébeti út 2.
Tel.: 72/ 465-266
Pécsváradi Városi Fúvószenekar
1890-ban alakult. A századfordulón meghatározta Pécsvárad kultuális életét, de később is rendszeresen tartott bálokat, versenyeket, összejöveteleket. Jelenleg 78 tagja van. Zenekara rendszeresen közreműködik a város rendezvényein, ünnepein.
A zenekar vezetője: Apaceller József
Tel.: 







72/465-109
Nyugdíjasok Körzeti Egyesülete, Pécsvárad
Az 1993-tól működő pécsváradi Nyugdíjasklub alakult át egyesületté 1999-2000. fordulóján. Az átalakulást az indokolta, hogy mind több vidéki kapcsolódott be a pécsváradiak aktív klubéletébe. Taglétszám: 170 fő. Az egyesület havonta 2-3 alkalommal összejövetelt tart. Célja: segíteni a nyugdíjas korosztályt, hogy napi gondjaira, problémáira választ kaphasson. Ugyanakkor együttléteik a kikapcsolódást, szórakozást is szolgálják. Az egyesület tagjaiból zenekar, kórus és tánccsoport alakult. Kapcsolatokat tartanak és keresnek más nyugdíjasklubokkal, egyesületekkel...
Vezető: Kárpátiné Kovács Zita
Cím: 7720 Pécsvárad, Dózsa Gy. u. 2.
Tel.: 72/ 465-143
Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete Pécsváradi Helyi Csoport
A Csoport 1994-ben alakult. Taglétszám: 237fő. Célja: Pécsvárad és vonzáskörzetében élő mozgáskorlátozottak képviselete és érdekvédelme.
Félfogadás: minden hónap első kedd 14-15 óráig, harmadik csütörtök 9-12 óráig a pécsváradi Művelődési Házban. Pécsvárad, 7720. Kossuth L. u. 31.
Titkár: Györkő Tiborné
Cím: Pécsvárad, 7720, Bem J. u. 21.
Tel.: 72/ 465-418.
Segítőkéz a Mozgássérültekért Alapítvány
Adószám: 18312526-1-02 Mecsekvidéke Tak.-szöv., Pécsvárad
50300044-10001095
Titkár: Bognár Gyögyvér
Tel.: 72/ 465-123
Család és Közösség Alapítvány Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
1997 végén alakult. A szolgálat keretében a családi és egyéb közösségi (óvoda, iskola, lakóközösség) beilleszkedési és életviteli gondok miatt segítségre szoruló egyének és családok problémamegoldásának szakszerű segítése folyik.
Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig 8 - 15 óráig.
Vezető:
Cím: 7720 Pécsvárad, Dózsa Gy. u. 13.
Tel.: 72/ 465-360
Pécsváradi Kolping Család Egyesület
1993-ban alakult.
Egyházi elnök: Antal Géza plébános
Világi elnök: Szilágyi Domokos
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
1993-ban alakult.
Elnök: Hesz Antal
Pécsváradi Közösségi Kerekasztal http://www.pvkerekasztal.hu/
2007.február 28-án alakult meg a Pécsváradi Közösségi Kerekasztal, akkor még Szociális Kerekasztal néven. Azt a célt tűzte maga elé, hogy a városban élő emberek, szervezetek, intézmények és az önkormányzat együttműködésére alapozva, véleményüket kérve felmérje,a városban milyen problémák, milyen problémakezelő lehetőségek léteznek. Úgy, mint környezetünk, hátrányos helyzetű csoportok, közösségi tevékenységek, stb. A csoport nyitott, bárki csatlakozhat, elmondhatja véleményét, ötleteit. Havi rendszerességgel jövünk össze megbeszélésekre.
Koordinátor: Dr. Hutvágner Rozália
Cím: 7720. Pécsvárad, Dózsa Gy. u. 3.
E-mail: kk.pecsvarad@gmail.com
Tarkabarka Alapítvány
Az alapítvány célja annak elősegítése, hogy a fiatalok szabadidejüket aktívan és hasznosan töltsék. E cél elérése érdekében az alapítvány kiemelt feladatai:
- Környezetvédelem jelentőségének tudatosítása a fiatalok körében, természetjárás, túrázás szervezése
- Kulturális értékek megőrzése, alkotó táborok szervezése
- Sport rendezvények, versenyek szervezése
- Oktatási intézmények számára erdei iskola szervezése, ismeretterjesztés, oktatás
- Játszóház működtetése az egészen fiatalok számára
Cím: 7720 Pécsvárad Tóvölgy 14.
Tel.: 70 382 6332
www.tarkabarka.com